Baba-mama közösség - Szent Erzsébet gyermekei

"Egy kisbaba születésével egy édesanya is születik"- aki eleinte bizonytalan és aggódva figyeli apró gyermeke minden mozdulatát, rezdülését. Aztán a hetek múlásával a baba egyre aktívabb, érdeklődőbb, ügyesebb lesz, majd idővel keresi vele egykorú gyermekek társaságát. Talán ezért is örültünk annyira, amikor József atya felvetette az ötletet, hogy a megújuló plébánia egyik termében szervezzünk baba-mama klubot. Lelkesedésünk fokozására elmentünk Gödöllőre, ahol egy évek óta sikeresen működő közösséget látogattunk meg. Vidáman játszadozó gyermekek és tapasztalataikat átadó, esetleg nevelési problémáikat megbeszélő kedves, fiatal anyukákkal találkoztunk. Nemsokára elkészült a mi helyiségünk is, amelyet igyekeztünk meleg szőnyegek, kis asztalkák és székek vásárlásával a kis vendégek számára még otthonosabbá tenni. Ide várunk szeretettel minden kisgyermekes családot hétfő délelőttönként tíz órától közös beszélgetésre, ismerkedésre és önfeledt, vidám játékra. Azon gyermekeket, akik már délelőtt óvodába járnak, vagy csupán alkalmasabb családjuknak a délutáni találkozás szintén hétfőként várjuk délután öt órától. A krisztusi közösségben, mint egy szentségben Isten végtelen szeretete lesz jelenvalóvá a szeretetben és egységben. Jézus tanította nekünk: "ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük" Mt 18,20. Nagy öröm, hogy gyermekeink e jelenlétben szerezhetik meg első közösségi tapasztalataikat. Szeretnénk, ha a krisztusi közösség családjainkban is egyre inkább megvalósulna, ezért a találkozások alkalmával megismerkedünk majd a keresztény nevelésben segítséget nyújtó könyvekkel, hívunk e kérdéskörben járatos előadókat, megosztjuk nehézségeinket, örömeinket, segítjük egymást tanácsainkkal, imáinkkal. A gyermekeknek pedig igyekszünk minél színesebb, az egyházi évhez, ünnepekhez kapcsolódó játékokat, programokat szervezni. Külön örömmel várjuk a keresztség szentségére készülő családokat. Szeretnénk, ha minden anyuka otthon érezné magát a csoportban, és gyermekével kapcsolatos tapasztalataival, programokra vonatkozó ötleteivel gazdagítaná a közösséget. Köszönjük (és továbbra is várjuk) a kincses ládánkat gazdagító játékokat, a gyerekek nagy örömmel vették birtokba őket. Minden ötletet és kérdést szeretettel fogadunk. Foglalkozásainkat hétfőnként tartjuk 10 órától 12 óráig.